Popper Kláritól búcsúzunk

Popper Kláritól búcsúzunk

PopperKlári_bucsuDr. Deutschné dr. Popper Klára elhunytával nagy veszteség érte a biztosítás jogát művelők, köztük szakosztályunk tagságát.
Kolléganőnk egész életútjának, a biztosítás ügyével egybeforrt pályájának összegzése nem szekciónk feladata. Dr. Popper Klára a választott szakterületét egész szakmai pályafutása alatt nemcsak kiemelkedő színvonalon volt képes művelni, de munkásságával aktívan hozzájárult a szakág – mások által is elismert – fejlődéséhez.
Szeretett kolléganőnk – különösen az utóbbi negyedszázadban – gondolatait, tapasztalatait, eredményeit számos szakcikkben is közzétette, de hatása főleg a személyiségében rejlett, abban a képességben, hogy azt, amit tudott, spontán eszközökkel át is volt képes adni kollégáinak, tanítványainak vagy a szakma iránt érdeklődőknek; legyen az előadás a szekcióban, a jogi karokon, vagy biztosítási szakjogász-képzés során, melynek hazai beindításában és működtetésében végig jelentős szerepet vállalt. a jogi továbbképzőn, vita a biztosítók szövetségében vagy egyebütt.
Az ő odaadó oktatói működése tette lehetővé, hogy a biztosítási jogot ne csak annak művelői értsék jobban, hanem más szakemberek, aktuáriusok, orvosok is.
Popper Klára múlhatatlan érdeme a polgári jogi kodifikációban való közel évtizedes, örökké serény, de aktív és színvonalas közreműködés is.
Emlékét, mindig derűs, élénk személyiségét nem feledjük.
Szakosztályunk a második félévi első tagozati ülésén – dr. Popper Klára munkásságára emlékezve – az általa fontosnak tartott jogi és biztosítás-jogi kérdéseket kívánja megvitatni.

AIDA EUROPE konferencia

AIDA EUROPE konferencia

2016. november 3-4. AIDA EUROPE Konferencia ezúttal itt a szomszédban, Bécsben. (Le Meridien Hotel, Opernring 13-15, 1010 Bécs)

Téma: “Flood of Change: Insurance in Times of Change – Technology, Climate, Regulation”

Szekcióülések biztosítók jogtanácsosainak + Munkacsoport ülések

Részletes program: itt

Regisztrációs lap: itt

“Early bird” regisztráció szemtember 20-ig – 345 € (diákoknak: 173 €)

Szeptember 20 után: 385 € (diákoknak: 183 €)

Szálloda foglalás: https://www.starwoodmeeting.com/Book/AIDAEUROPE

A konferencia résztvevői részére – a fenti linken foglalva – az egyszemélyes szoba 205 €/éjszaka, a kétágyas szoba 225 €/éjszaka. (reggelivel, adókkal)

 

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat (sütiket) használ. További információ

E honlap megfelelő működéséhez néha „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, ahogy azt más nagy webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. A sütik kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. Ezeket a sütiket nem kell feltétlenül engedélyeznie ahhoz, hogy a weboldal működjön, azonban lényegesen javítják a felhasználói élményt. Belátása szerint engedélyezheti a sütiket, de, ha nem teszi, lehetséges, hogy a weboldal egyes elemei nem fognak megfelelően működni. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban is. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. A honlap bezárása után törölheti a sütiket.

Bezárás