Lábady Tamás emlékére

aug 27, 2017

A biztosítási és kártérítési jogászokat pótolhatatlan veszteség érte szeretve tisztelt kollegánk, barátunk, tanárunk elhunytával.

Nincs köztünk már, hogy bölcs szavait hallgathassuk, jogtudományos színvonalon írott cikkeit, tanulmányait olvashassuk, gazdagodhassunk általuk.

Kollegánk azokhoz a kivételes tehetségekhez tartozott, akik tudományuk sokféle ágában, spektrumában kiemelkedőt teljesítettek mind írásban, mind élő szóval, e közben mindannyiunkat szeretettel, odaadó szenvedéllyel tanítva.

Szakmánk művelői szerencsésnek mondhatják magukat, mert Tamás figyelme már a hetvenes évek közepétől is a biztosításra és legalább annyira a felelősséggel való összefüggéseire irányult. Ennek lett méltó eredménye az AIDA budapesti világkongresszusán a főjelentésben való közreműködése, a nemzeti jelentés, de még inkább a tudományos elismerést hozó kandidátusi dolgozat, amellyel Turi Sándor Kornél után, talán első ízben, ismét korszerű fundamentumát teremtette meg a felelősségbiztosítás jogának Magyarországon.

Szeretett kollegánk érdeklődése egy idő után az immateriális kártérítés irányába fordult, annak biztosítási aspektusait is rendre felmutatva. Alkotmánybíróként lehetősége volt a személyiségvédelem ezen eszközének alkotmányos szempontból is aggálytalan dogmatikai alapjait lerakni.

Számtalan tanulmánya mutatja a biztosítási szerződés joga iránti érdeklődését mind annak általános dogmatikai kérdéseit tekintve, mind pedig egyes, igen csak különféle részterületeit nézve (a visszavásárlási jogtól a szakmai felelősségbiztosításon át a kezesi biztosítással bezárólag).

Tamás persze nagy eredményeket ért el a deliktuális felelősség kutatása, kodifikációja kapcsán is, ezek legalább annyira összekötötték őt a biztosítási szakmával és annak művelőivel. Életművén belül kiemelt helyet foglalnak el a termékfelelősség, a környezeti károk, valamint a szerződésszegéssel okozott károk biztosíthatóságának kérdései.

Jogász nemzedékek köszönhetik, hogy pécsi és budapesti oktatói pályáján tőle szerezhették meg a felelősségi jog, illetve a biztosítási szakjogász tudás alapjait.

Lábady Tamás méltó végső búcsúztatása a napokban volt, azon elnökségünk néhány tagja is ott lehetett.

Emlékét megőrizzük, szándékunk szerint hozzá méltó módon szakmai tudományos rendezvény keretében veszünk búcsút tőle.

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat (sütiket) használ. További információ

E honlap megfelelő működéséhez néha „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, ahogy azt más nagy webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. A sütik kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. Ezeket a sütiket nem kell feltétlenül engedélyeznie ahhoz, hogy a weboldal működjön, azonban lényegesen javítják a felhasználói élményt. Belátása szerint engedélyezheti a sütiket, de, ha nem teszi, lehetséges, hogy a weboldal egyes elemei nem fognak megfelelően működni. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban is. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. A honlap bezárása után törölheti a sütiket.

Bezárás