X. kollokvium második nap
II. AIDA EUROPE Konferencia
A tanácskozás második napján rendezték meg az II. AIDA Europe konferenciát, melynek bevezetőjét Colin Croly, ügyvéd (Lyde & Gilbert LLP), az AIDA főtitkára, az AIDA Europe elnöke tartotta.
Ezt követően Prof. Robert Merkin (Barlow Lyde & Gilbert LLP ügyvédi iroda tanácsadója ) „Jogválasztás a biztosítási és viszontbiztosítási ügyekben” című előadása hangzott el. Az előadó prezentációja elején a jelenlegi jogi struktúrát vázolta fel: Abban az estben, ha viszontbiztosítási ügyről van szó ezen kérdéskörre az 1980. évi Római Egyezmény az irányadó. Ha az Európai Közösségen kívüli kockázat biztosításáról van szó, akkor az alkalmazandó jogra szintén a Római Egyezmény vonatkozik. Amennyiben nem életbiztosítás vonatkozásában a kockázat az Európai Közösségen belül merül fel, akkor a Tanács 88/357/EGK irányelvét, vagyis a második nem életbiztosítási irányelvet kell alkalmazni az irányadó jog tekintetében. Ha az életbiztosítási szerződés az Európai Közösségen belül felmerülő kockázatra nyújt fedezetet, akkor az alkalmazandó jog kérdésében az Európai Parlament és Tanács életbiztosításról szóló 2002/83/EK irányelve az irányadó. Az Egyesült Királyság jogába a jogalkotó the Contracts (Applicable Law) Act 1995 elnevezésű jogszabállyal ültette át az 1980. évi Római Egyezményt, míg a fent említett két iránylevet, amiket többször módosítottak, az Egyesület Királyságban a SI 2001 No 2635 hivatkozási számú jogszabállyal implementálták.
(Jogválasztás a biztosításban és a viszontbiztosításban – PowerPoint)
Az előadó ezt követően a Római Egyezmény szabályait elemezte. Hangsúlyozta, hogy ezen egyezmény 3. cikke alapján a szerződő felek megállapodhatnak az alkalmazandó jog kérdésében. Mindazonáltal a választott jognak valamely állam jogának kell lennie. Abban az esetben, ha a felek nem éltek jogválasztással, akkor az egyezmény 4. cikkének az értelmében legszorosabb kapcsolat elvének a tesztjét kell lefolytatni. Az egyezmény szerint vélelmezni kell, hogy a szerződés azon országgal áll a legszorosabb kapcsolatban, ahol a szerződés jellegéből adódó teljesítést végző félnek a szerződés megkötésekor a szokásos tartózkodási helye található, illetve társaság, egyesület vagy egyéb jogi személy esetében központi ügyvezetésének helye található. Ez a vélelem azonban nem megdönthetetlen, így fontos azt leszögezni, hogy az egyezmény 4. cikke szerinti vélelmek nem alkalmazhatóak, ha a körülmények összessége arra utal, hogy a szerződés egy másik országgal szorosabb kapcsolatban áll.
Ami az irányelvek szerinti jogválasztási szabályokat illeti, az előadó először a nem életbiztosítási kockázatokról beszélt. A második nem életbiztosítási irányelv 7. cikke is lehetőséget biztosít tulajdonképpen a jogválasztásra. Abban az esetben, ha a felek nem éltek jogválasztással, akkor lényegében megdönthető vélelem szól a kockázat helye szerinti tagállam joga tekintetében. Az előadó szerint problémát jelent az, ha a kockázat két vagy több országhoz kapcsolódik. A 2002/63/EK irányelv 32. cikke tartalmazza az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat, ami a főbb elveket tekintve hasonló a második nem életbiztosítási irányelvben található szabályokhoz.
A választottbírósági klauzulával kapcsolatban az előadó kifejtette, hogy ez a biztosítási szerződéstől elkülönülő megállapodás. Az előadó utalt a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásra vonatkozó 1985-ben elfogadott és 2006-ban módosított UNCITRAL modelltörvényre, melynek 28. cikke foglalkozik az alkalmazandó jog kérdéskörével. E cikkben foglalt szabályok szerint a felek határozhatják meg elsősorban a közöttük lévő jogviszonyra irányadó anyagi jogot, mely nemcsak egy állam joga lehet. Ennek hiányában lényegében a választottbíróság határozza meg az alkalmazandó anyagi jogot.
Az előadó végül a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I. rendelet) főbb szabályairól tett említést. a Római Egyezményhez hasonlóan a rendelet 3. cikke kimondja a jogválasztás szabadságát. A rendelet némileg azonban eltér a Római Egyezménytől, ugyanis a rendelet 4. cikke résztelesen szabályozza a meghatározott szerződésekre alkalmazandó jogot jogválasztás hiányában. A nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat elve azonban ezen szerződéstípusokra is vonatkozik. Az előadó kiemelte a rendelet (13) preambulumbekezdésében foglalt azon szabályt, miszerint a rendelet nem zárja ki, hogy a felek nem állami joganyagra vagy nemzetközi egyezményre történő hivatkozást építsenek be a szerződésbe. Utalt továbbá az előadó a rendelet (12) preambulumbekezdésére, mely kimondja, hogy annak meghatározása során, hogy a felek jogválasztása kellő bizonyossággal megállapítható-e, egyik tényezőként figyelembe kell venni a felek arra vonatkozó megállapodását, hogy kizárólagos joghatóságot ruháznak egy tagállam egy vagy több bíróságára a szerződés alapján felmerülő viták eldöntésére. Ezzel kapcsolatban az előadó fontosnak tartotta kiemelni azt, hogy egy angol bíró számára az angol bíróságok joghatóságának a kikötése egyben az angol anyagi jog megválasztását is jelenti.
Prof. Merkin előadását követően került sor a fejlett és a fejlődő (viszont)biztosítási joggal rendelkező jogrendszerek összehasonító áttekintése. „Milyen tényezők befolyásolják a (viszont)biztosított illetve a (viszont)biztosító jogválasztását? című panelbeszélgetést Michael Gill, az AIDA elnökségének tagja, ügyvéd(DLA Phillips Fox) vezetett.
Az első felkért hozzászólást Hans Londonck Sluijk, ügyvéd (Houthoff Buruma) tartotta. Kifejtette, hogy a multinacionális biztosítóknak az az érdekűk, hogy a szerződési feltételeik minden országban azonosak legyenek. Ezt azonban a hátráltatja az, hogy az egyes országok jogi szabályozása eltérő, a helyi kárrendezési gyakorlatban is vannak különbségek, továbbá a felügyelet által támasztott követelmények sem mindig azonosak. Hivatkozott a hozzászóló az Európai Bíróság C-191/99 számú ügyében (Kvaerner plc. v.Staatssecretaris van Financiën ügy) meghozott ítéletére, melyben a bíróság kifejtette, hogy a második nem életbiztosítási irányelv 2. cikk c) pontja és d) pont utolsó franciabekezdése, valamint a 3. cikk lehetővé teszi a tagállamok számára azt, hogy biztosítási adót vessenek ki egy másik tagállamban székhellyel rendelkező jogi személlyel szemben olyan biztosítási díjak vonatkozásában, amit ez a jogi személy a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosítónak fizetett meg annak érdekében, hogy az fedezetet biztosítson ezen jogi személy adót kivető tagállamban működő fióktelepe által végzett tevékenységből eredő üzleti kockázatokra. Ugyanez vonatkozik arra, ha a biztosítási díjat fizető jogi személy és az a jogi személy, aminek az üzleti kockázata van biztosítva, ugyanazon vállaltcsoporton belül két gazdasági társaság, mely két cég közötti kapcsolat eltér az anyavállalat leányvállalat közötti kapcsolattól.
(Globális biztosítási kötvények: aktuális kérdések és fejlemények – PowerPoint)
Ezt követően Peggy Sharon ügyvéd (Levitan Sharon & Co), arról beszélt, hogy Izraelben a biztosítási szerződésekre 1981-es biztosítási szerződési jogi törvény az irányadó, míg a viszontbiztosításra az általános szerződési jog. A hozzászóló arra hívta fel a figyelmet, hogy általában a biztosító és a biztosított közötti jogviszonyra az izraeli jog az alkalmazandó, míg a viszontbiztosító és a viszontbiztosított közötti szerződésre az angol jog az irányadó. Továbbá a biztosítottnak pusztán az a kötelezettsége, hogy a biztosító által meghatározott kérdésekre válaszoljon, míg ezen biztosítónak a viszontbiztosító felé teljes tájékoztatási kötelezettsége van. A hozzászóló kifejtette, hogy született már olyan bírósági döntés Izraelben, miszerint mindkét szerződésre az izraeli jog az alkalmazandó.
(Viszontbiztosítás – Melyik jogrendszer? – PowerPoint)
Prof. Dr. Takáts Péter, a Polip Insurance Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője felkért hozzászólásában kifejtette, hogy viszontbiztosítás esetén vagy a felek közösen választanak jogot, vagy inkább az erősebb fél határozza meg a szerződésre irányadó anyagi jogot, ami az esetek nagy részében a viszontbiztosító székhelye szerinti jog. Azonban előfordult olyan eset is, hogy a magyar biztosító a kockázatát orosz viszontbiztosítónál biztosította német viszontbiztosítási alkuszon keresztül, s az alkalmazandó jog a német jog volt. A hozzászóló kiemelte, hogy a magyar biztosítási piacot 97%-ban nemzetközi biztosítók uralják. Két nagy viszontbiztosítóról tett említést a hozzászóló, melyek a magyar piac nagy részét lefedik, nevezetesen a Munich Re és a Swiss Re.
A következő panelbeszélgetést Mikael Rosenmejer, az AIDA elnökségének tagja, ügyvéd (Plesner, Svane, Gronborg) vezette. A panelbeszélgetés témája az volt, hogy melyik vitarendezési módot vegyék igénybe a szerződő felek. Ennek megfelelően az alábbi kérdésekről ejtettek szót a felkért hozzászólók: Választottbíróság vagy peres eljárás? Melyek az egyes vitarendezési módok előnyei és hátrányai az egyes országokban? Az eljárási szabályok összehasonlító áttekintése, különös tekintettel arra, hogy előnyben részesítik-e valamelyik felet?
Andreas Schwepcke, a Swiss Re igazgatója hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy az a jó pereskedés, ha nincs pereskedés. A mediációval kapcsolatban kiemelte, hogy csak abban az esetben lehetséges, ha mindegyik fél ebbe beleegyezik. Véleménye szerint a viszontbiztosítási szerződések 99%-ában nem volt jogválasztási és választottbírósági kikötés. Ami a választottbíráskodást illeti, előnye a hatékonyság és a gyorsaság, valamint az, hogy az eljárás nem nyilvános. Hátrányai között említhető az, hogy kevés országban találhatók olyan választottbírók, akik igazán jártasak viszontbiztosítási ügyekben, továbbá a választottbíróság ítélete ellen nincs helye fellebbezésnek.
Ezt követően Adolfo Dominguez, ügyvéd (Estudio Juridico Sanchez Calero SC) fejtette ki véleményét. Elmondta, hogy elsősorban hazai és nemzetközi kereskedelmi választottbírósági ügyekkel foglalkozik. Problémaként fogalmazta meg azt, hogy a nagyobb biztosítók esetében a belső jogtanácsosok készítik el a szerződéseket, akik rendes bíróság előtti peres elejrásban vagy választottbírósági eljárásban alig jártasak. Azt szorgalmazta a hozzászóló, hogy a biztosítók külső ügyvédek segítségét is vegyék igénybe ilyen esetekben.
José Alves Pereira spanyol kollégájának hozzászólására reflketálva kiemelte, hogy az időarányosan dolgozó ügyvédeknek nem érdekük a per gyors befejezése. Ha a megbízó a per gyors lezárását szeretné, akkor sikerdíjas szerződést kell kötni az ügyvéddel.
Andreas Schwepcke reagálva a portugál kolléga észrevételére vitatta azt, hogy az óradíj alapján eljáró ügyvédeknek a per elhúzása lenne az érdekük. A hozzászóló a mediáció mellett érvelt, megjegyezte azonban, hogy sok ember szeret pereskedni.
Egy hozzászóló azon véleményének adott hangot, hogy a mediáció megállapodás a felek között, ami kötelező mindkettőjükre, s a végrehajtás is talán így könnyebb, egy másik hozzászóló pedig vitatta a mediáció szerepét, mivel álláspontja szerint amennyiben a felekben a megállapodás szándéka megvan, nem szükséges számukra egy harmadik személy, aki beleavatkozik az ő ügyükbe.
Merkin professzor felhívta a résztvevők figyelmét a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvére, melyet a tagállamoknak 2011. május 21. napjáig kell átültetniük a nemzeti jogba. Colin Croly kiemelte, hogy a brókerek szeretik a választottbírósági kikötéseket. Adolfo Dominguez kiemelte, hogy a választottbírósági eljárásban szoros határidők vannak, amit az ügyvédek betartanak, sőt a spanyol választottbírósági törvény szoros határidőhöz köti a kereset kiterjesztést is.