X. AIDA BUDAPEST Biztosítási Kollokvium
A tanácskozás harmadik napján került sor a X. AIDA Budapest Biztosítási Kollokvium plenáris ülésére a fő téma – „A polgári jogi felelősség határai”(Új tendenciák egyrészt a polgári jogi felelősség szigorítására, másrészt annak korlátozására) – megvitatására.
Először Dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter köszöntötte a megjelenteket.
Az üdvözlő szavak mellett a Polgári Törvénykönyv rekodifikációjának jelentőségéről szólt. Két jelentős változásra hívta fel a figyelmet. Az egyik ezek közül a sérelemdíj bevezetése a nem vagyoni kártérítés helyett, míg a másik a szerződéses és a szerződésen kívüli felelősség szabályainak a különbözővé válása.
Ezt követően Prof. Dr. Carlos Ignacio Jaramillo, az AIDA elnöke üdvözölte a kollokvium résztvevőit. Köszönetet mondott Dr. Bárd Károlynak, az AIDA elnökségi ragjának, a magyar szekció elnökének a konferencia megszervezéséért. Fontosnak tartotta a hasonló konferenciákat és a téma választását is. Azon a véleményen volt, hogy e tanácskozások segítségével összehasonlíthatóvá válnak az egyes országok biztosítási rendszerei. Köszöntője végén felhívta a figyelmet az AIDA 2010-ben Párizsban megrendezésre kerülő 50. Világkongresszusára.
Végül Prof. Dr. Máthé Gábor, a Magyar Jogász Egylet elnöke mondott köszöntőt, aki örömmel számolt be arról, hogy a Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szakosztálya kiváló munkát végez, mely sikertörténet a Magyar Jogász Egylet életében.
A köszöntök után kezdődtek az előadások. A délelőtti tanácskozáson Prof. Dr. Vékás Lajos akadémikus látta el a levezető elnök tisztet.
A bevezető előadást Dr. Menyhárd Attila, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense tartotta , aki a magyar Polgári Törvénykönyv rekodifikációjának néhány kérdéséről beszélt. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 2008 júniusában beterjesztette a Kormány az új Polgári Törvénykönyv tervezetét. Kiemelte az előadó, hogy a kártérítési jog területén a bíróságoknak nagy mozgásterük van; e jogterület nem kis mértékben bíró alkotta jog. Úgy vélte, hogy a magyar kártérítési jog flexibilis, melyben kiterjesztő és leszűkítő tendenciák is megfigyelhetők. Hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat nem változtat a felelősségi rendszer főszabályán. Az objektív felelősség speciális esetei – mint például a környezeti károkért való felelősség vagy a termékfelelősség – az új Polgári Törvénykönyvben kerülnek majd szabályozásra. Az előadó kiemelte, hogy a nem vagyoni kártérítés helyébe lépő sérelemdíj bevezetésének célja, többek között, hogy a bizonyítási terhet levegye a károsultról. Az előadó azon az állásponton volt, hogy a bíróságok a személyiségi jog megsértését néha igen tágan értelmezik.
Fontosnak tartotta kiemelni az előadó a törvényjavaslat 5:118. §-ában foglalt szabályokat, miszerint a szerződésszegés következményeként a károsult vagyonában keletkezett egyéb károkat (következménykár) és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a károsult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előrelátható volt. Szándékos vagy súlyosan gondatlan szerződésszegés esetében meg kell téríteni a károsultnak azt a kárát is, amelyet a szerződésszegő fél csak a szerződésszegés időpontjában láthatott előre.
Összegzésképpen elmondta az előadó, hogy bár hatalmas változásra a kollokvium témakörében nem kell számítani, de a változások jelentősek és kiemelte a bírói gyakorlatnak a törvénybe történő beemelésére..
Ezt követően Prof. Herman Cousy, Katholieke Universiteit Leuven egyetemi tanára „Az állami felügyelet gyakorlóinak polgári jogi felelőssége a pénzügyi szolgáltatások területén” címmel tartott előadást.
(Az állami felügyelet gyakorlóinak polgári jogi felelőssége a pénzügyi szolgáltatások területén – PowerPoint)
Az előadó szerint a felügyelet két funkcióját lehet megkülönböztetni: a) a prudenciális kontrollt és b) a magatartási kontrollt. Biztosítási kultúra szempontjából is két csoportra oszthatók az európai országok: a) az alpesi országok tradíciója és b) az északi és balti tengeri országok tradíciója. Így szemben áll egymással az állami felügyelet és a biztosítási garanciaalapok iránti igény is.
Az állami felügyelet polgári jogi felelősségét illetően kifejtette az előadó, hogy például Hollandiában, Olaszországban és Ausztriában az általános felelősségi szabályok irányadók erre a kérdésre, míg vannak olyan országok, amelyekben különös felelősségi szabály vonatkozik az állami felügyeletre. Ez utóbbi körbe tartozik az Egyesült Királyság és Belgium is. A harmadik csoportot Franciaország képviseli, ahol lényegében esetjogi megoldásról lehet beszélni.
Az előadó szót ejtett a Bázeli Bizottság munkájáról, ami kidolgozta a hatékony bankfelügyelet alapelveit. Ebben az szerepel, hogy a felelősségi szabályok kiskapuit be kell zárni, továbbá a felügyelet felelőssége csak súlyos gondatlanság és szándékosság esetén álljon fenn.
Hivatkozott az előadó az Európai Bíróság C-222/02 számú ügyben meghozott ítéletére. Amennyiben biztosított a betéteseknek a betétbiztosítási rendszerekről szóló, 1994. május 30-i 94/19/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv által előírt kártalanítása, ezen irányelv 3. cikkének (2)-(5) bekezdéseit nem lehet úgy értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely szerint a nemzeti bankfelügyeleti hatóság kizárólag közérdekből teljesíti feladatait, ami a nemzeti jog szerint kizárja azt, hogy a magánszemélyek kártérítési igényt érvényesíthessenek olyan károkért, amelyeket e hatóságok elégtelen felügyelete okozott. Továbbá nem ellentétes a hitelintézetek tevékenységének megkezdésére és folytatására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1977. december 12-i 77/780/EGK első tanácsi irányelvvel, a hitelintézetek szavatoló tőkéjéről szóló, 1989. április 17-i 89/299/EGK tanácsi irányelvvel és a hitelintézetek létesítésére, üzleti tevékenységének megkezdésére és folytatására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, valamint a 77/780/EGK irányelv módosításáról szóló, 1989. december 15-i 89/646/EGK második tanácsi irányelvvel az olyan nemzeti jogszabály, amely szerint a nemzeti bankfelügyeleti hatóság kizárólag közérdekből teljesíti feladatait, ami a nemzeti jog szerint kizárja azt, hogy a magánszemélyek kártérítési igényt érvényesíthessenek olyan károkért, amelyeket e hatóságok elégtelen felügyelete okozott. Az előadó emellett utalt a Frankovich ügyre is.
Problémaként értékelte az előadó, hogy abban az esetben, ha különböző országok felügyeleti szervei működnek együtt, akkor nehezebb megállapítani a felelős felügyeleti szervet.
A délelőtti ülés utolsó előadását Dr. Marianne Oren, a Swiss Re Germany AG igazgatója tartotta, aki „Harmonikázó irányok: Korlátozó és terjeszkedő okozott-kár felelősség az USA-ban címet” adta az előadásának.
(Harmónika Trendek – Kártérítési felelősség korlátozása az Egyesült Államokban – PowerPoint)
Az előadó először az USA Kongresszusának a jogalkotási törekvéseiről beszélt. Kiemelte, hogy a Kongresszus a közelmúltban elfogadta a Class Action Fairness Act (CAFA) (2005) elnevezésű törvényt, amivel az volt a célja a Kongresszusnak, hogy a kiküszöbölje a class actionnek, vagyis a csoportos keresetnek a visszásságait, továbbá a szövetségi bíróságok hatáskörébe vonta ezen ügyek nagy részét. Mindazonáltal az előadó kifejtette, hogy általános kártérítési jogi reform a közeljövőben nem várható szövetségi szinten az USÁ-ban.
Ami az egyes államokat illeti, a kártérítési jog reformja az egyik államban teljesen másképpen alakul(t), mint a másikban. Példaként hozta fel az előadó azt, hogy 40 állam változtatott az egyetemleges felelősség szabályain annak érdekében, hogy az alperesek minél inkább a felróhatóságuk arányában feleljenek, 24 államban megváltoztatták az ún. collateral source rulet, ami azt jelentette e változtatás előtt, hogy ha a károsult a károkozón kívül más forrásból kártérítéshez jutott, akkor ezt az összeget nem kellett levonni azon kártérítés összegéből, amit a károkozónak kellett megfizetnie, 32 állam reformálta meg a büntető kártérítésre vonatkozó szabályokat (leginkább a kártérítés összegét limitálták), 23 állam korlátozta a nem vagyoni kártérítés összegét, 16 állam a termékfelelősségre vonatkozó szabályokon módosított, továbbá 13 állam az esküdtszéki rendszer szabályain változtatott.
Az előadó végül az USA Legfelsőbb Bíróságának a gyakorlatában bekövetkezett változásokról tett említést. Először a BMW v Gore (1996) ügyről beszélt. Ebben az ügyben három lényeges szempontot vett figyelembe a bíróság: a) a felróhatóság mértékét, b) a jóvátételt szolgáló kártérítés arányát és c) a hasonló jogsértés újabb elkövetése miatti büntetést. A State Farm v Campbell (2003) ügyben a bíróság kimondta, hogy csak néhány, egy számjegyű arányt meghaladó kártérítési összeg felelhet meg a tisztességes eljárás követelményének. A Philip Morris v Williams (2007) ügyben a bíróság kifejtette, hogy 1:1-es aránynál nagyobb kártérítés csak igen kivételes esetben fogadható el, továbbá ez utóbbi ügyben kiemelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes gazdagsága önmagában nem teszi jogszerűvé az egyébként alkotmányellenesen magas összegű büntető kártérítést. Ezt követően az előadó a Riegel v Medtronic, Inc. (2008) ügyről tett említést. Ebben az ügyben a Legfelsőbb Bíróság leszögezte, hogy az FDA (U. S. Food and Drug Administration) orvosi eszközökre vonatkozó jóváhagyása megelőzi az egyes államok szokásjogon alapuló termékfelelősségi szabályait. Az előadó kiemelte, hogy 2006-ban az USÁ-ban 17.000 termékfelelősségi pert indítottak gyógyszeripari cégek ellen.
Zárásként az előadó azt a kérdést tette fel, hogy a Barack Obama és a demokrata többségű Kongresszus által tervezet egészségügyi reform jelenti-e egyben azt, hogy a baleseti károsultaknak fizetendő kártérítés összege csökkeni fog.
A délutáni ülés levezető elnöke Dr. Horeczky Károly, a Legfelsőbb Bíróság korábbi kollégiumvezetője volt.
Első délutáni előadó Univ.-Prof. i.R. Dr. Dr. h.c. Helmut Koziol, az European Centre for Tort and Insurance Law és az Institute for European Tort Law of the Austrian Academy of Sciences vezetője volt. Előadásának címe: „De minimis non currat preator”, ami azt jelenti, hogy kicsinységeket, csekély károkat nem orvosolja a bíró. Az előadó először a szomszédjogi szabályokból indult ki. Hivatkozott a svájci Polgári Törvénykönyv (ZGB) 684. cikkében található azon szabályára, ami szerint a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel szomszédját túlzott mértékben zavarná. Ebből az előadó szerint az következik, hogy a szomszéd a csekélyebb mértékű zavarást köteles eltűrni. Ehhez hasonló szabályozás lelhető fel a német Polgári Törvénykönyv (BGB) 906. §-ában, az osztrák Általános Polgári Törvénykönyv (ABGB) 364. §-ában, a magyar Polgári Törvénykönyv 100. §-ában, valamint az olasz Polgári Törvénykönyv (Codice civile) 844. cikkében.
Az előadó ezt követően a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 85/374/EGK tanácsi irányelvnek azon rendelkezésére hívta fel a figyelmet, ami dologi károk esetében 500 eurós önrészt határoz meg. Ebből is látszik, hogy az irányelvben meghatározott kárfogalom a csekélyebb dologi károkat figyelmen kívül hagyja.
A nem vagyoni kártérítést illetően, az előadó kiemelte, hogy a svájci kötelmi jogi törvény (OR) 49. cikke kimondja, hogy a személyiségi jog megsértése miatt kártérítés csak akkor jár, ha a jogsértés súlya ezt szükségessé teszi. Németországban a jogalkotó megpróbált egy általános küszöbértéket bevezetni a nem vagyoni károk vonatkozásában, amit végül elvetettek. A németeknél az uralkodó álláspont az, hogy a bírói gyakorlatra kell bízni ezen küszöbértéknek a meghatározását. Ausztriában csekély fizikai sérülésért is jár kártérítés, noha van valamilyen alsó határ. Az előadó azzal nem értett egyet, hogy általános küszöbértéket határozzanak meg, hanem véleménye szerint a flexibilis küszöb lehet a megoldás, amivel meggátolható a joggal való visszaélés.
A vagyoni károkkal kapcsolatos küszöbértékek tekintetében az előadó kifejtette, hogy ilyen szabályozásnak lehet alapja a szomszédjog területén, azonban általánosan nem vezethető be küszöbérték a vagyoni károkra vonatkozóan az előadó véleménye szerint, mivel az esetek elsöprő többségében a vagyoni károk pontosan mérhetők, és nincs elvi alapja annak, hogy a vagyoni károk bizonyos része alól mentesüljön a károkozó.
Prof. Dr. Jerome Kullmann, az AIDA elnökségének tagja, az Université Paris I Panthéon- Sorbonne egyetemi tanára „A bankok felelőssége” címmel tartott előadást. Az előadó kifejtette, hogy a bankok pénzt akarnak keresni, ezért próbálnak meg minél több kölcsönt adni. Azonban ez mind a kölcsönadó, mind a kölcsönvevő számára kockázatokat rejt, ugyanis előfordulhat, hogy a kölcsönvevő nem tudja visszafizetni a felvett összeget például baleset, betegség vagy halál miatt. A vissza nem fizetett kölcsön természetesen a banknak is hátrányos, ezért általában a bank egy biztosítóval kollektív biztosítási szerződést köt, melynek leglényegesebb pontja a munkaképtelenség fogalma. Elképzelhető, hogy a kölcsönvevő tudja igazolni, hogy nem képes dolgozni, ez azonban még nem elegendő bizonyos esetben. Franciaországban az ehhez szükséges állapot a kóma, ezért a szerződés ezen rendelkezését általában „kóma klauzulának” hívják. Problémaként említette az előadó, hogy több biztosítás esetében 65 éves korra véget ér a fedezet, így ezen életkoron túl már nem áll fenn a biztosítás. Az előadó említést tett a francia Legfelsőbb Bíróság, vagyis a Cour de Cassation 2007-ben meghozott egyik döntéséről, melyben a bíróság kimondta: a bank azzal, hogy nem megfelelő biztosítást kötött a kölcsönvevőnek, elvesztette a kölcsönvevő azt az esélyét, hogy jó biztosítást kössön maga; ezért a bankot felelősnek találta a bíróság 95%-os mértékben, így csak 5%-ot kellett fizetnie a hitelfelvevőnek.
Prof. Dr. Takáts Péter, c. egyetemi tanár, ügyvezető (Polip Kft.) „A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara kezdeményezése a long-tail kockázatok új megközelítésére” címet adta előadásának. Először a long-tail kockázat fogalmának a meghatározásával kezdte az előadó. Egyik oldalról megközelítve ez azt jelenti, hogy a kockázatnak való kitettség és a kockázat realizálódása között hosszú idő telik el, másik nézőpont szerint ez a fogalom úgy definiálható, hogy a károkozó cselekmény és a kár felismerése között telik el hosszú idő. Ebbe a körbe tartoznak például a szakmai felelősségbiztosítások, de a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara nem ebben az irányban kutakodott, hanem a) a munkáltatói felelősségbiztosítás, b) környezeti károk és annak a biztosítása és c) termékfelelősségi károk és annak a biztosítása.
Az előadó kiemelte az azbesztnek való kitettség miatti daganatos betegségeket, ami korábban volt igen jelentős probléma az építőiparban és a hajógyártásban. Jelenleg új kihívások foglalkoztatják a szakembereket, ugyanis szinte majdnem minden ételről kiderítik, hogy káros, majd néhány év múlva pedig éppen arról beszélnek, hogy az nagyon is hasznos.
Az előadó úgy vélte, hogy ma a felelősség kártelepítési eszköz, ami fölfogható úgy is, hogy a bíró a kártérítésre a leggazdagabb peres felet tartja alkalmasnak; akkor is, ha az minden szabályt betartott. Az előre nem látható hatásból eredő kockázatok és az adott esetben emiatt fizetendő nem kis összegű kártérítés már a kutatás-fejlesztési tevékenységet végzőket, illetve a gyártókat elgondolkoztatják az előadó szerint.
Az előadó hangsúlyozta, megfigyelhető az, hogy ha fokozódik a felelősség, akkor megjelenik a kötelező felelősségbiztosítás. A terrorizmus biztosításával kapcsolatban az előadó kifejtette, hogy ha a magángazdaság erre nem tud fedezetet nyújtani, akkor quasi viszontbiztosítóként megjelenik az állam, ami ezt az adófizetők pénzéből finanszírozza.
A konferencia utolsó előadását Dr. Vermes Attila, a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanársegédje„Szállítmánybiztosítás és felelősség” címmel tartotta.
Kiemelte, hogy a szállítmánybiztosítás három területet ölel fel: a) a fuvarozott áru biztosítása, b) fuvareszköz biztosítása és c) harmadik személyeknek okozott kár biztosítása. Mivel a legnagyobb jelentőségű változás a légi modalitásban következett be a szerződéskötési kötelezettséget, valamint a felelősségbiztosítási fedezetet illetően, az előadó a továbbiakban kizárólag ezzel a témakörrel foglalkozott.
A szerződési szabadságból kiindulva a szállítmányozó kizárólag a megbízó utasítására köteles biztosítást kötni. Az új magyar Polgári Törvénykönyvre vonatkozó javaslat miniszteri indokolása azonban az együttműködési kötelezettség elvéből levezetve már tartalmazza, hogy a szállítmányozó akkor jár el megfelelően, ha tájékoztatja a megbízót a biztosításkötésről.
Az áruk nemzetközi adásvételéről szóló Bécsi Egyezmény úgy rendelkezik, hogy ha az eladó nem köteles biztosítani az árut, akkor minden információt meg kell adnia, hogy a vevő az árut biztosítani tudja.
A légifuvarozók engedélyezéséről szóló 2407/92/EGK tanácsi rendelete alapján a légifuvarozóknak rendelkezniük kell ún. baleseti felelősségbiztosítási szerződéssel, ami egyoldalú szerződéskötési kötelezettséget jelent. Ez a rendelet azonban sem a minimális fedezetet, sem pedig a szerződés tartalmát nem határozza meg.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknak köszönhetően került megalkotásra a 785/2004/EK rendelet, mely részben a légfuvarozók, részben pedig a légi járművet üzemben tartók felelősségbiztosításáról szól. Ezen rendelet szabályait szigorúan betartatják. Az előadó kiemelte, hogy a fedezet ezen rendelet szerint korlátozott. A fedezet összege pedig SDR-ben (Special Drawing Rights) határozták meg. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie háborús cselekmények, a terrorizmus, a repülőgép-eltérítés, a szabotázsakciók, a légi jármű jogellenes hatalomba kerítése, valamint a zavargások kockázatára. Ezen kockázatokra korábban a biztosítók nem kötöttek biztosítást. Az előadó kifejtette, hogy jelenleg az a helyzet, hogy a biztosítók pótdíj ellenében vállalják el ezen többletkockázatokat. Az előadó a felelősségbiztosítás fogalmából kiindulva, ami azt jelenti, hogy a biztosító olyan károk megtérítésére köteles, amiért a biztosított jogilag felelős, függetlenül attól, hogy szerződésszegéssel okozott vagy szerződésen kívüli károkról van szó, azon véleményének adott hangot, hogy e rendelet a légi fuvarozók jogi felelősségét ezen körülmények miatt nem teremti meg, pusztán csak arra kötelezi ezeket a társaságokat, hogy a rendeletben szereplő kockázatokra kössenek felelősségbiztosítást.
Az előadó hangsúlyozta, hogy ezen EK rendelet kimondja, hogy ennek az előírásai nem sértik a nemzetközi egyezmények, közösségi jog, valamint a tagállamok nemzeti jogának felelősséggel kapcsolatos szabályait, nemzetközi egyezményeknél feltéve, hogy annak a tagállamok és / vagy a Közösség részes felei.
Az előadó 3 nemzetközi egyezményről tett említést. Az 1952-es Római Konvenciót az EU tagállamoknak csak az egyharmada írta alá, míg összesen 49 állam ratifikálta ezt az egyezményt. Ezen nemzetközi szerződés alapján az üzemben tartó menetsül a felelősség alól, ha a kárt fegyveresek konfliktus vagy zavargás miatt következett be. Megemlítette az előadó az 1929-es Varsói Egyezményt is, azonban részletesen az 1999. évi Montreáli Egyezménnyel foglalkozott, mely egyezmény 2004-ben lépett hatályba. Ezen egyezmény is kizárja a fegyveres konfliktusból eredő kár miatti felelősséget azzal, hogy a szabályozás egyoldalúan kógens, vagyis a fuvarozó az egyezményben foglaltnál szigorúbb felelősséget is elvállalhat.
Az előadó kifejtette, hogy előfordulhat az EU-ban az, hogy a fuvarozó a Montreáli Egyezmény alapján kimenti magát, s így a biztosító sem fog teljesíteni abban az esetben, ha ezen többletkockázatok közül bekövetkezik valamely eset. Az előadó azt szorgalmazta, hogy az EK rendelet szabályait összhangba kellene hozni a jogi felelősség szabályaival.
Összeállította: Dr. Pataky Tibor
